El a kezekkel a pácienseim méhétől

Mint sokan már értesülhettetek róla különféle pártállású médiaplatformokon keresztül, a kormány 2022.09.12-én rendeletet adott ki, mely a Magyar Közlöny 147. számában jelent meg. Ebben a rendeletben többek között arról rendelkeznek, hogy orvosi leleten rögzíteni szükséges, hogy az állapotos nő számára az orvos a magzati életfunkciók működésére utaló tényezőt egyértelműen azonosítható módon bemutatta. Ez praktikusan azt jelenti, hogy az állapotos nőnek meg kell mutatni az ultrahangon az elvetetni kívánt embriót, annak szívműködését, valamint meg kell hallgatnia a szívdobogását.

Már jó ideje borzongva nézem, hogyan csorbulnak apró kis lépésekkel az egyes társadalmi csoportok jogai. Említhetném itt a homoszexuálisokat, az egyedülálló nőket, a "kevert fajúakat", de igazából bárkit, aki nem fér bele a Fidesz szentfazékjainak elképzelésébe illő, tökéletes társadalmi képbe. Mégis, szülész-nőgyógyászként, nőként és egy kislány leendő anyukájaként, ez a téma volt az, ami a leginkább megérintett, ez volt az első olyan alkalom, amikor elsírtam magam egy tényszerű adat közlésének olvasásától. Ezért szeretnék írni kicsit (visszaolvasva inkább sokat) az abortuszról és a meglátásaimról ezzel a témával kapcsolatban.

Nem vagyok "abortusz párti". Bár szerintem egyetlen egy jóérzésű ember sem az. Kifejezetten abortusz ellenesnek tartom magam és magaménak érzem azt a célkitűzést, hogy csökkenteni kell az abortuszok számát annyira, amennyire csak lehetséges. Illúzióink azonban ne legyenek, nullára csökkenteni sosem lehet majd, nem is lehetett, még a legszigorúbb törvényekkel sem. Az abortusz egyidős az emberiség történelmével, amióta van szex, azóta abortusz is van. A szigorú Ratkó-korszakban, ami nem volt olyan régen, is történtek abortuszok, illegális körülmények között, aminek az lett vége, hogy sokan belehaltak, vagy csak többet nem lehetett gyerekük. Gondolom ezt a korszakot egyikőnk sem akarja visszahozni...

Amiben máshogyan látom az abortusz-kérdést, az a hogyan. Hogyan lehet minimálisra csökkenteni az abortuszok számát? Hogyan lehet a lehető legkevesebb kárt okozni a történet összes szereplőjének? Erre a kérdésre hivatásomnál fogva jobb választ tudok adni, mint aki messziről szemléli csak az eseményeket és a pulpitusról dönt emberi sorsok felett. Mert én ott vagyok végig a folyamatban. Én állapítom meg a terhességet. Én végzem el a beavatkozást. Hozzám jönnek vissza kontroll vizsgálatra. Ők velem kerülnek kapcsolatba, a védőnőjükkel és az egészségügyi ellátórendszer többi szereplőjével, nem pedig azokkal a képviselőkkel, akik ezt a rendeletet megszavazták.

Kik mennek egyáltalán abortuszra? Ez a kérdés szerintem nagyon sok emberben felmerült már és sokan rendelkeznek is valamiféle elképzeléssel. Sokakban él az a kép, hogy ezek a nők leginkább a felelőtlen, egyébként jólszituált fiatalok/középkorúak közül kerülnek ki, akik hülyék voltak, buliztak, nem védekeztek, most pedig az önzőségük miatt lazán belibbennek egy kis "vetetésre". Ha benned is ilyesféle kép él, akkor csak azt tudom mondani, hogy ennél távolabb nem is lehetnél a valóságtól és örülök, hogy ehhez az íráshoz tévedtél, mert akkor már volt is értelme megírnom. J

A valóság az, hogy jön mindenféle ember, olyan is, mint amilyen Te vagy és én. Vannak felelőtlen fiatalok is persze, ők általában fiatal korúak és senki az ég világon nem fogta kézen őket, hogy gyere lányom, elmegyünk a nőgyógyászhoz és iratunk fel fogamzásgátlót. Ők a fiaiknak sem szóltak róla, hogy egy gyermek megfoganásához bizony két ember kell, és fiam a tiéd is a felelősség, neked ugyanúgy kötelességed a védekezés, miután te is éppen olyan mértékben veszel részt az aktusban, mint a barátnőd. Jönnek azonban olyanok is, akik védekeztek, szedték becsületesen a fogamzásgátlót, óvszert használtak, sőt, az sem egyszer fordult már elő, hogy a felhelyezett spirál mellett fogant meg a terhesség. Olyan esettel is találkoztam, ahol elszakadt az óvszer, másnap meg is jelent felírtatni az esemény utáni tablettát és végül mégis megfogant. A nő hajlott volna a terhesség megtartására, a párja azonban nem, egyedül pedig nem volt lehetősége felnevelni egy gyermeket.

A legtöbben azonban, dél-pesti tapasztalataim alapján, a legalsó szociális rétegből kerülnek ki. Ők azok, akik nehezen tudnak tudatosan létezni, sokuk még egyáltalán nem hallott fogamzásgátlásról, nem ért el hozzájuk a felvilágosítás és az oktatás. Úgy tűnik, hogy a világ megfeledkezett róluk, magukra vannak hagyva mindenféle szempontból. Sokuknak már van több gyermeke itt-ott állami gondozásban, többen pedig már nem egy abortuszon vannak túl. Mielőtt bárkiben az a gondolat merülne fel, hogy hiszen ez nem tragédia, rengeteg szerető családban várnak az örökbefogadásra, azokat el kell keserítenem. Ezekről a gyerekekről nem mondanak le, évente párszor meglátogatják őket, de végső soron magányosan, szeretet nélkül nőnek fel. Szerintem mindenki el tudja képzelni, hogy milyen felnőtté cseperedik egy gyermek, aki körül nincsen szeretet.

Időnként akadnak idősebb páciensek is, akik már nem is gondolják, hogy 50 évesen teherbe tudnak esni, aztán mégis. Tőlük azért több tudatosság lenne elvárható, nem igaz? Vajon egy gyermek kihordása és felnevelése is elvárható volna? Volt már olyan páciensem is, aki kiskorúként lett erőszak áldozata. Egy otthonban nevelkedett, ahol egy nagyobb fiú erőszakolta meg. Sokáig nem merte elmondani az otthonban, szégyellte magát. Mire a szabadságából visszatért gondozója tudomást szerzett róla, már hetek teltek el. Legyetek hálásak, hogy nektek még nem kellett összetört, traumatizált gyereket vizsgálnotok nőgyógyászatilag. Szerencsére terhes ő nem lett. Bizony ott vannak azok is, akik valamilyen egészségügyi ok miatt döntenek az abortusz mellett. Nemrég egy 13 hetes magzatot vettünk el, mert az anya leukémiás volt. A terhesség rontja a betegség lefolyását, a gyógyulást jelentő kemoterápia pedig nem adható várandósan, mert súlyosan magzatkárosító. Vele is meg kellene hallgatnunk a szívműködést még egyszer, mielőtt meghozza a döntést: a magzatom él vagy én élek? Olyan is volt természetesen, hogy a régóta várt magzat volt beteg. Ekkor annyi vigaszt találok magamnak, hogy nekik még majd lehet másik.

Tehát az abortusz nem egy feminista dolog, nem holmi úri huncutság. Hozzánk jellemzően nem a tudatos, intelligens, egészségtől duzzadó, fiatal nők járnak, hanem az elesettek, a nyomorultak, akikkel már így is jól elbánt az élet. Ha pedig bárkinek olyan tévképzete lenne, hogy Magyarország demográfiai helyzete az abortusz betiltásától oldódna meg, az vonja le a fent leírtakból a megfelelő következtetést...

Hogyan néz ki maga a folyamat? Mi történik onnantól kezdve, hogy pozitív a teszt? Ha bebizonyosodik, hogy terhesség áll fenn és az illető már tudja, hogy nem szeretné megtartani, akkor az első lépés a terhesség megállapítása, melyet hivatalosan szülész-nőgyógyász szakorvos (gyakorlatban inkább rezidens, mivel a szakorvosok túlnyomó része külföldön vagy a magán szektorban praktizál) végez területi ellátás keretein belül. Itt kezdődik az első bökkenő, ugyanis a legtöbb rendelésre hosszú az előjegyzés. Általános, hogy a páciensnek heteket kell várnia (hacsak nem megy el magánrendelésre). Ekkor állapítjuk meg ultrahang vizsgálat segítségével, hogy a méhen belül élő terhesség áll fenn, illetve kiszámítjuk /lemérjük a terhességi kort hetekben. Ilyenkor én mindig elfordítom a monitort, hogy a páciensnek ezt ne kelljen végignézni.

Ezen a ponton kellene az új rendelet szerint az állapotos nővel meghallgattatni az embrió szívdobogását. A rendelet egyébként a "magzat" szót használja, tévesen, ugyanis ez a vizsgálat jellemzően a terhesség 10. hete előtt történik és ilyenkor még embrióról beszélünk. Egyébként mi van olyankor, ha az állapotos azt mondja, hogy nem szeretné hallani, nem akar odanézni? Lekötözöm a kezét és kipeckelem a szemeit? Megfogom a fejét és odafordítom? Közben pedig azt mondom neki, hogy akkor kellett volna gondolkozni, amikor csinálták? Még egy szakmai meglátásom lenne ezzel kapcsolatban. A legtöbb állami szakrendelőben nem áll rendelkezésre olyan minőségű ultrahang készülék, amellyel hét hetes embrió szívműködését lehetne meghallgatni. Ez szintén jól mutatja, hogy aki a rendeletet írta, nincsen tisztában a szakmai szempontokkal és a tárgyi feltételekkel.

A terhesség megállapítását követi a családvédelmi szolgálatnál történő látogatás, melyre szintén időpontot kell kérni és szintén benne van a pakliban a hosszas várakozás. Itt egy hosszas beszélgetés zajlik arról, hogy milyen más lehetőségei vannak a nőnek (örökbe adás stb.), megpróbálják lebeszélni a nőt az abortuszról, ismertetik vele a beavatkozás összes lehetséges szövődményét, gyakran sajnos nem reális módon, hanem mindent felnagyítva, eltúlozva. Ezek után a páciensnek vissza kell mennie még egy alkalommal, ekkor már csak arról kell nyilatkoznia, hogy nem gondolta meg magát. Utána be kell fizetnie az abortusz díját, ez jelenleg 46.667 forint, rossz szociális helyzetűeknek kevesebb. Ezt követi a műtéti időpont kérése - nálunk jelenleg kb. 2 hét az előjegyzés. Ha valaki már a 11. hét környékén van, azt besuvasztjuk hamarabbra. Tehát egy macera ez az egész, egy bürokratikus útvesztő, aminek az a következménye, hogy átlagban 10-11 hetes magzatokat kell elvennünk. Pedig a páciens 4-5 hetesen már jelentkezik!

Mi a baj ezzel? Az a leendő kis élet 4-5 hetes korában egy sejtcsomó, nem több. Nincsenek szervei, nincsen szívműködése, tényleg egy sejthalmaz. 10 hetesen már nem ez a helyzet. Akkora már nagyjából kifejlődnek a szervei, van szívműködése és fejlődik az idegrendszere. Azon lehet vitatkozni, hogy mikortól élet az élet, de az szerintem egyértelmű, hogy magzati (bár ekkor még nem magzat, sőt még nem is embrió, hanem sejtcsomó), tehát sejtcsomó szempontból 5 hetesen megszakítani egy terhességet sokkal humánusabb, mint 12 hetesen. Az állapotos nő (és nem mellesleg a szakma) szempontjai, például az, hogy ilyenkor kisebb a beavatkozás kockázata, kevesebb lelki terhelés éri a nőt, az igazából kit érdekel? Kellett neki bűnös paráznaságokba csábulnia, na majd most jól megtanulja! Azért gondoljatok bele, hogy milyen érzés lehet a testedben hordani hónapokon keresztül egy kis fejlődő életet, amit elvetetni készülsz.

Lenne lehetőség arra, hogy fejlődjünk, de nem úgy, hogy a szerencsétlenekbe még egyet belerúgunk. Hanem úgy, ha felsegítjük őket. Oktatással, felvilágosítással, tudással. Tanult emberek közül sokkal kevesebben kerülnek hasonló helyzetbe. Akik tudják, mi hogyan működik a testükben, hogyan védekezhetnek a nem kívánt terhesség és nemi úton terjedő betegségekkel szemben, ismerik ezek következményeit, azok kevésbé vannak kitéve ezek veszélyeinek. Hozzáférhető és az egyén igényeihez formálható fogamzásgátlással. Szerencsére ma már nagyon korszerű, minimális mellékhatás-profillal rendelkező készítmények, tabletták, injekciók, spirálok, hüvelygyűrűk állnak rendelkezésre. Fejlett nyugati országokban a fogamzásgátló tabletta nem vényköteles, vannak országok, ahol ráadásul ingyenes (pl.: Egyesült Királyság). Ez itthon is követendő példa lenne, legalább 1-2 alapkészítmény esetében. Szerencsére ezeken a területeken nagy előrelépések történtek az utóbbi évtizedekben és ezeknek köszönhetően az elmúlt negyven évben a negyedére csökkent az abortuszok száma.

Szeretném még egyszer itt kiemelni a másik fél felelősségét. Drága férfi társaink igenis húzzák fel az óvszert, ha nem szeretnének gyereket és nem védekeznek máshogyan. Ha pedig mégis bekövetkezik a terhesség, álljanak ott a nő mellett és hallgassák ők is a szívdobogást, vállalják ők is a gyermeket, ne a nőnek kelljen az összes terhet cipelnie.

Ha minden erőfeszítés ellenére mégis bekövetkezik a terhesség, akkor szerintem az a következő feladat, hogy a lehető leghumánusabb módon igyekezzünk a helyzetet megoldani. A fent említett bürokratikus akadályok áthidalásával a terhességnek már nagyon korai szakaszában el lehetne végezni a beavatkozást.

Egyébként ide tartozik a témához, hogy nyugat-európai országokban régóta elterjedten alkalmazzák az abortusz tablettát. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy a terhesség 8. hete előtt gyógyszeres úton, műtéti beavatkozás, altatás és sérülésveszély nélkül szakadjon meg a terhesség. 2012-ben Magyarországon is beadtak egy kérvényt a gyógyszer törzskönyveztetésére, melyre azonban azóta sem került sor.

Úgy tűnik, hogy most megmondtam itt a tutit, gyerekek, hát ezt kell csinálni, itt a megoldás... Ha még bárkinek illúziói lennének ezek után, akkor felvilágosítom. A kormánynak és az ott ülő összes álszent hazudozónak egy percig sem számít az élet szentsége, a magzatok védelme, az abortusz visszaszorítása. Nekik az oszd meg és uralkodj a politikájuk, és a gyűlöletkeltés, a társadalmi csoportok elszigetelése.

Most ott tartunk, hogy a 21.században, nekem, szülész-nőgyógyász orvosként, szakemberként, az lenne a feladatom, hogy érzelmi nyomást gyakoroljak a hozzám segítségért forduló betegeimre. Kedves Kormány! Én ebben nem veszek részt! Nem fogom arra kötelezni az anyákat, hogy szívdobogást hallgassanak, hogy meg kelljen nézniük, amit nem akarnak. Nem fogok ítélkezni mások felett! Empátiával fogok a betegeimhez fordulni, meghallgatom a félelmeiket, segítek átvészelni nekik ezt a folyamatot és támogatni fogom őket a SAJÁT döntésükben, bármi legyen is az. Mert ez az ő döntésük! Az ő életük! Az ő saját magzatuk élete! Másnak pedig ehhez nincsen semmi köze. El a kezekkel a pácienseim méhétől!